8. fejezet - Nyílt titok

Hello mindenki!

Szeretném felhívni minden olvasóm figyelmét hogy szeptember 20-án indult egy blogszépségverseny tiszti-nél ahova és is beneveztem a harc a végzet ellen blogommal! Ha úgy gondojátok megérdemlem az első HELYEZÉST, akkor szavazzatok rám!

Jó olvasást!

bee

Nyílt titok

- Ben, hát te meg mit akarsz itt? – Semmi kedvem nem volt a bocsánat kérését hallgatni.

- Csak azt akartam mondani, hogy… - Időközben a háta mögé pillantott és mikor észre vette, hogy nem csak ketten vagyunk így szólt.

- Nem mehetnék inkább be? – egyáltalán nem akartam beengedni, de annak a fránya jó szívemnek köszönhetően mégis megtettem.

- Gyere...

- Nézd, szeretnék bocsánatot kérni, azért ahogyan viselkedtem, azért amiket mondtam. Én csak... azt hiszem nem csináltam titkot abból, hogy tetszel nekem, és amikor megtudtam, hogy vele töltötted az éjszakát… legszívesebben bemostam volna neki. – A többiek már jó ideje ezzel nyüstölnek, de én nem akartam elhinni nekik, még ha mélyen belül sejtettem is, hogy valóban így van. Azt hittem, ha úgy teszek, mintha ez csak a lányok kitalációja lenne akkor minden rendben lesz és nem lesz Ben és köztem ez az idióta helyzet. Mert nem szerettem volna kényelmetlenül érezni magam a társaságában, s mivel az életemet elég nagy részben a tánc tölti ki, ez azzal jár, hogy sokat találkozom vele is. S most itt van, és szemtől szembe kimondja, amit nem akartam hallani.

- Bár nem kötelességem beavatni a magánéletembe, de tegnapeste nem történt Taylor és köztem semmi. Nála voltam, de csak, azért mert nem tudtam bemenni a lakosztályba és ő volt olyan kedves és felajánlotta, hogy nála tölthetem az éjszakát. S mivel jobb ötletnek tűnt, mint egész éjjel a szakadó esőbe állni vele mentem. De, mint mondtam, ehhez nem igazán van közöd… - Még most is láttam megcsillanni a féltékenység apró szikráját a szemében, de úgy tűnt jobbnak látta, ha ezt most inkább szó nélkül hagyja és jól döntött.

- Tudom, hogy nincs közöm hozzá, de szeretném, ha lehetne… - Ajj ne, nem akarom ezt. Olyan jó volt a kapcsolatunk… Kezdem tényleg elhinni azt a mondást miszerint egy férfi és nő között, nem lehet barátság, ha csak nem meleg az illető.

- Ben… mind tudjuk, hogy ez is egy újabb fellángolás, amit érzel, hiszen nem én lennék az első a csapatból. S ők is csak addig érdekeltek, míg meg nem kaptad őket s ez velem, sem lenne másképpen, tudod jól. – Persze rögtön hevesen ellenkezett, de nem tudott volna olyat mondani, ami megváltoztatta volna az erről alkotott véleményem.

- Regina ez butaság, tudom jól, hogy az elmúlt időben tettem olyat, amit nem kellett volna s a többiek valóban nem is jelentettek nekem semmit csupán a testiség volt, ami feléjük vonzott, de te, te egészen más vagy. – Rögtön az jutott eszembe, hogy mindez csak azért történik, mert meglátta Taylort és Kellant. Ha ők nem bukkantak volna fel, akkor továbbra is magában tartotta volna mindezt.

- Most nehogy azzal gyere, hogy szerelmes lettél belém, mert ez eléggé hihetetlenül hangzana pont a te szádból. - Szerintem még soha életében nem volt szerelmes.

- Ennyire hihetetlen volna? – kérdezett vissza.

- Ez most beugratós kérdés akart lenni?

- Jesszus Regi! Nem vagy valami könnyű eset. Itt állok és kiöntöm neked a szívem erre te ilyen kérdésekkel, állsz elő… - Lehet, bennem van a hiba, de akkor sem tudtam elhinni, hogy hipp-hopp belém szeretett volna… pont ő.

- Mit kéne mondanom azok után, hogy már lassan négy éve ismerlek és minden alakalommal, más nővel láttalak. És akkor most beállítasz ide, hogy te szerelmes vagy belém…

- Most komolyan azt szeretnéd, ha az egekbe magasztalnálak? Mert ha ez kell, megteszem… bár már azt hiszem így is vicc tárgya leszek, na de, hogy lásd érted még ezt is megtenném akár a többiek előtt is elmondom, hogy Te Kiss Regina elcsavartad a fejem. – Nem bírtam tovább és valamiért hirtelen rám tört a nevetés. Hosszú percekig nem bírtam abba hagyni ő meg csak állt velem szemben és megvárta, míg befejezem.

- Kinevetted magad? – bólintottam mire hirtelen közeledni kezdett felém s bár hátrálni akartam az ágyam megakadályozott benne. Ben egyre közelebb és közelebb ért én pedig nem tudtam mit kéne tennem… Nincs senkim azt teszek, amit akarok és azzal, akivel akarom… na de a kérdés hogy Bennel akarom-e? Nem tudom… együtt dolgozunk, és ha nem jól sülnek el a dolgok…? Ha tényleg csak kihasznál? Annyi idő eltelt a gondolkodással, hogy már csak azt éreztem, ahogy Ben karja a derekam köré fonódik majd ajkait az enyémekre nyomja. Először ellenkezni akartam, de végül hagytam magam sodródni az árral… Már hosszú másodpercek teltek el miközben még mindig csókolóztunk és azon kaptam magam, hogy semmit nem érzek… Sehol az ilyenkor elkerülhetetlen bizsergés… a sajgó vágyódás, hogy még-még-még…. semmi. A csókot végül én szakítottam meg, de nem igazán tudtam hogyan tovább.

- Én… sajnálom, de nekem ez nem megy. . - mondtam végül, majd jobbnak láttam, ha elhagyom a szobát. Nem is figyeltem arra, hogy ott vannak e Szandiék csak kirohantam a szobából egyenesen le a hallba, majd ki a szállodából. Nem tudtam merre megyek, de egy kis friss levegőre és gondolkodásra volt szükségem.

Odakint már kezdett sötétedni és hát ez sem segített a jobb tájékozódásban. Már nagyjából egy órája bóklásztam, amikor rá kellett jönnöm, hogy eltévedtem. Fogalmam sem volt róla merre lehetek. Egészidő alatt a Bennel történtek jártak a fejemben és az, hogy most hogyan tovább… vajon menni fog a továbbiakban is a közös munka vagy kénytelen vagyok feladni, amit úgy szeretek? Már nem bírtam tovább sétálni, leültem egy padra miközben a szemeim megteltek sós könnycseppekkel. Magam sem tudom mi volt a valódi oka talán a csók vagy inkább az azzal járó következmények, esetleg az, hogy már lassan egy órája bolyongok a városban s még sem, látok egyetlen ismerős helyet sem. Könnyáztatott arcomat a tenyerembe temetve próbáltam lenyugtatni magam. Kiborultam. Szükségem lett volna arra, hogy beszélhessek valakivel… S akkor meghallottam amint valaki a nevemet mondja. Először fogalmam sem volt, hogy merről jön a hang és, hogy egyáltalán kihez tartozik, de amikor megláttam a múlt éjjelről ismert autót kétségtelenül rájöttem kié az a hang.

- Regina jól vagy? – Jobb állapotban már nem is láthatott volna. Minden bizonnyal a sminkem is elkenődött kissé és a könnyes szemek sem a legimponálóbbak.

- Persze jól vagyok. – hazudtam. – Csak kicsit eltévedtem, azt hiszem jól jönne egy kis útbaigazítás.

- Gyere visszaviszlek a szállodához. – felelte. Bár titkon minden porcikám vágyott a közelségére mégis nemet kellett mondanom.

- Arra semmi szükség elég, ha elmondod merre kell menjek és már tudni fogom. – Nem akartam kihasználni a jószívűségét és egyébként sem örültem annak, hogy így ilyen állapotban lát engem.

- Ne butáskodj már! Hallani sem akarok erről, gyere. – S már meg is fogta a kezem s húzott magával a kocsija irányába. Miután becsukta az oldalamon lévő ajtót átsuhant a vezetői oldalra. Gyorsan bepattant, de nem indultunk még el, felém fordult két kezemet a sajátjába vette, majd mélyen a szemembe nézett. Nem bírtam állni a tekintetét. Fejemet lehajtva ültem mozdulatlanul, miközben kezének selymes bőre még mindig az enyémeket tartotta fogva.

- Mond el mi történt… - Miért érdekli őt ennyire, hogy mi történt velem, hiszen én csak egy egyszerű lány vagyok. Nem a fényűző emberek életét élem s ő mégis itt van s arra kér meséljek neki a gondjaimról.

- Hidd el nem érdekel az téged. Biztosan van jobb dolgod is, mint, hogy az én siránkozásomat hallgasd. –S bár én nem mertem a szemébe nézni éreztem a fürkésző tekintetét magamon.

- Nézz rám! – Mivel önszántamból nem tettem, így mutató ujjával felemelte a fejem s immáron a tekintünk összefonódott. – Bár még nem ismersz engem, csak azt tudod, amit a hírekben, az újságokban, interjúkban hallasz rólam… de jobb, ha az eszedbe vésed, hogy ha kedvelek valakit, akkor annak a szívemen viselem a sorsát. – annyira őszintének tűnt. Fel sem, merült bennem még a gondolata, sem annak, hogy süket duma lenne az egész vagy, hogy egy csöpögős jelenet egyike lett volna.

- Köszönöm.

- Szóval akkor elmeséled mi történt? – kérdezte ismételten.

- Miután Kellannak elmentetek, volt egy kisebb összezördülésem Bennel. Először is, amiért elkéstem, de úgy tűnt sokkal inkább izgatta az, hogy hol voltam az éjjel. S mikor megtudta, hogy nálad voltam eléggé kibukott. – láttam a szemeiben, ahogy megvillant bennük a düh s bár nem szép dolog ilyet érezni mégis némiképpen imponált ez a reakció.

- Ugye nem nyúlt hozzád? – kérdezte rögtön.

- Nem dehogy, de eléggé kiborult. – feleltem.

- Na de azt mondtad, hogy nem vagytok együtt… vagy mégis? – A tekintete annyira reménykedő volt… nem igazán tudtam behatárolni a pontos okát.

- Nem, ő csak a tánctanárom illetve barát… vagy legalábbis eddig az volt, de hogy mi lesz ezek után.

- A reggel történtek miatt kirakott a csapatból vagy mi?

- Nem, de miután összevesztünk faképnél hagytam és visszamentem a szobámba. Persze ő idővel utánam jött és előhozakodott a bocsánatkérésével és a magyarázkodásával.

- Na és mit mondott miért volt ilyen tahó? Bár azt hiszem már tudom a választ. – Mintha kicsit ingerültebb lett volna, mint a beszélgetésünk elején.

- Bevallotta, hogy szeret engem, amiért én persze jól kinevettem. Pont ő lenne szerelmes belém vagy akárkibe. Négy éve ismerem őt és már nem egy lány volt, akit elszédített a csapatból. Egyik sem tartott túl sokáig mindössze addig, amíg megkapta őket erre most azt állítja, hogy én más vagyok, hogy belém szeretett.

- De, miért olyan hihetetlen az, hogy valaki beléd szeressen? – Az arca teljesen komoly volt, mintha igazán érdekelte volna, miért gondlom ezt így.

- Nem az hihetetlen, hogy belém szeressenek, hanem hogy pont ő, aki nem bír megmaradni egyetlen nő mellett sem hosszútávon.

- Talán te mégis képes voltál megváltoztatni az álláspontját. Ne nehogy azt hidd, hogy rá akarnálak beszélni bármire is, csak úgy gondolom nem vagy tisztában a saját szépségeddel. – A hallottaktól kicsit bennem akadt a szó és nem igazán tudtam mit mondhatnék vagy egyáltalán kell e mondanom erre bármit is.

- A történet ott ért véget, hogy megcsókolt. Én pedig hagytam. – Egy újabb dühös pillantás azonban ez mégis kicsit más volt. – A csók közben rájöttem, hogy nem érzek semmit. Nem vágytam a folytatására, így elhúzódtam, de amikor megláttam az arcát inkább kirohantam a szobából és végül itt kötöttem ki. – Ennek hallatán, mintha kicsit megkönnyebbült volna, de lehet, hogy csak beképzeltem magamnak. – S most attól tartok, emiatt már nem tudunk majd együtt dolgozni, hogy fel kell adnom azt, amit a világon a legjobban szeretek csinálni.

- Nem hinném, hogy ez befolyásolná a közös munkátokat. Ha mégis akkor nem veszi elég komolyan a feladatát, szóval azt tanácsolom te csak koncentrálj a versenyre és nyerjétek meg!

- Rendben! Úgy lesz. – rájöttem, hogy megkaptam azt a beszélgetést, amire vágytam, s bár eszembe sem jutott hogy esetleg ő lesz az, akinek kiönthetem majd a lelkem, mégsem bántam meg, hogy így történt.

- Mondjuk merem remélni, hogy rám is szánsz majd némi időt. – Most már elővette azt a csábos mosolyt, amitől lányok hada elalél, ha meglátja s én rám is eléggé hasonló hatással volt.

- Igyekszem besuvasztani a sok teendőm közé. – feleltem és úgy tűnt tetszett neki a válaszom.

- Most már nyugodtabb vagy? Indulhatunk? – kérdezte.

- Igen persze, menjünk. – S már úton is voltunk. Nem is keveredtem olyan messzire, mint gondoltam, na de idegenként a nagyvárosban minden táv sokkal nagyobbnak tűnik, mint amilyen valójában. Mikor megérkeztünk a szállodához leparkolt vele szemben, mint múlt éjjel és ismét elérkezett a búcsú pillanata, ami minden alkalommal nehezebben megy és ez kicsit kezdett megrémiszteni.

- Akkor remélem mihamarabb láthatlak és azt is, hogy legközelebb a boldog és lelkes Reginával fogok találkozni! – Ezen csak mosolyogni tudtam, s bár részben zavaromban mégis jól esett, hogy látni akar még.

- Ígérem nincs több rinya!

- Ennek örülök, de most már mennem kell, mert azt hiszem Kellan már így is pipa lesz egy kicsit… ugyanis már nagyjából fél órája várhat rám a stúdiónál. – A nevetése annyira lelkesítő és aranyos volt, hogy én is jobbkedvre derültem tőle.

- Rendben menj csak, akkor majd találkozunk és add át üdvözletem Kellannak! – Már épp kiszálltam volna, amikor eszembe jutott valami. – Ja és majdnem kiment a fejemből, add át Kellannak, hogy egy Klaudia nevezetű hölgy üdvözletét küldi.

- Meg lesz! – a nevetését még másodpecek elteltével is hallottam a fejemben és hirtelen belőlem is előbukkant némi boldog mosoly. Ám amint az autó elment és én megfordultam a mosoly rögtön lehervadt az arcomról, nem várt személy állt velem szemben s nem volt valami jó kedvében.