2011. október 31., hétfő

10. fejezet - Segítő kezek, avagy ajkak

Segítő kezek, avagy ajkak


Hatalmas sikítozás közepette vetettük magunkat egymás nyakába s hosszú percekig el sem engedtük a másikat. Olyan hosszú időnek tűnt az a két hét, amióta nem találkoztunk és hirtelen még az sem érdekelt, hogy minden körülöttünk lévő minket bámult.
– Hát te meg, hogy kerültél ide? – Még mindig hihetetlen volt számomra, hogy ő is itt van. Együtt New Yorkban, ahogyan mindig is szerettük volna.
– A vizsgákat egyelőre letudtam, szóval arra gondoltam mi lenne, ha kicsit kimozdulnék otthonról. S hol máshol tudnék kirúgni kicsit a hámból, ha nem New Yorkban? – Teljesen megfeledkeztünk a körülöttünk kóválygó emberekről, és bár nekem még nem volt vége az estének – sőt azt hiszem még csak ekkor kezdődött igazán –, már most hihetetlenül feldobott voltam.
– Ajj nekem most lépnem kell, mert még nem volt eredményhirdetés, de ne mozdulj egy tapodtat sem, amint letudtam, jövök, és mindent el kell mesélned! – Mindkettőnk arcáról letörölhetetlen volt a mosoly. Talán egyesek számára furcsa lehet a Klaudiáival való kapcsolatom. Ő és én már a középiskola óta elválaszthatatlanok vagyunk. Mindennek már öt éve és az óta nem sok időt töltöttünk el egymás nélkül, szóval most igazán jó érzés ismét találkozni.
– Rendben itt megvárlak! Ja és láttalak titeket, szóval már most megmondom, hogy bent vagytok! – Igazán reménykedtem az igazában, mert bár elsősorban a verseny miatt vagyunk itt, tagadhatatlanul van más okom is a további maradásra. Mivel már Ben is jócskán idegesnek tűnt, jobbnak láttam, ha csatlakozom hozzájuk, így végül magára hagytam barátnőm.
– Klau mégis hogyan került ide? – kérdezte Nicky megpróbálva túlkiabálni az egyébként is hatalmas hangzavart. Még mielőtt azonban elmeséltem volna, egy igencsak kellemetlen személy közbeszólt.
– Mégis hogyan került volna ide? Repülővel te agyas. – Na, igen ő az a személy, akiről eddig nem igazán tettem említést, de miért is tettem volna, amikor a szimpátia legparányibb szikrája sem létezik bennem vele szemben?
– Igazán humoros vagy ma Viki, de szerintem jobban tennéd, ha inkább a magad dolgával lennél elfoglalva! – Még mielőtt bármivel visszavághatott volna, megjelent Ben, és inkább hátat fordítva elviharzott.
Viki már az előtt a csapat tagja volt, hogy én bekerültem. A többiek szerint mindig is ilyen volt. Egy elkényeztetett csaj, aki túlságosan is különlegesnek érzi magát. Tény és való, hogy egy igazán szép lány, még így női szemmel is. Hosszú fekete haja van, amit előszeretettel lóbál jobbra-balra. Sötét barna szemeit, hosszú pillák keretezik, amivel ha akar, minden pasit az ujjai köré csavarhat. A tánc lévén sportos testalkatú. Ha jól tudom édesanyja lévén némi Puerto Ricó-i vér is csörgedezik benne így temperamentumossága talán még ennek is köszönhető. Mindazon által egy kibírhatatlan nőszemély. Néhány csapattársam szerint engem kivételes módon utál és hát erre magamtól is rájöttem az elmúlt idő alatt. Ennek oka nem más, mint Ben. Mint azt már említettem Ben régebben sem vetette meg a tanítványaival való szorosabb kapcsolatot. Vikivel sem volt ez másképp! Azonban egyesek szerint, amikor én feltűntem, Ben többé nem érdeklődött csapatunk bálkirálynője után s ezért még mai napig teljes mértékben engem okol. S bár Ben és köztem sosem volt olyan kapcsolat, örök tüske maradok a szemében. Az idő múlásával belefáradtam a vele való barátkozásba, illetve annak próbálásába. Ha nem, hát nem! Úgy gondolom, ennyi idő után már igazán túl tehetné magát ezen az egészen, és áttérhetne a normális viselkedésre, már ha nála létezik ilyesmi.
– Lányok, srácok örülnék, ha idekoncentrálnátok még egy kicsit. Öt perc múlva kihirdetik a döntőbe jutott öt csapatot. Gyertek, foglaljuk el a helyünket. – Láttam Ben-en, hogy igazán ideges. Ezzel mind így voltunk. Olyan messzire eljutottunk, és itt a cél előtt kiesni már igazán fájdalmas és megalázó lenne. Mind tudjuk, ha tovább jutunk még az eddigieknél is keményebb munka vár ránk, de megérné az összes fáradságot.
Tíz csapat állt a színpadon. Mindegyiknél ugyanazt az izgatott és ideges arckifejezést láttam. A három zsűritag felállt, majd egyenként elmondták a ma estével kapcsolatos meglátásaikat, véleményüket. A Magyarország szó elég sokszor elhangzott és úgy éreztem ez mindenképpen jót jelent. A zsűri minden tagja mondott egy-egy nevet. Elhangzott három csapatnak a neve, de mi még mindig várattunk a miénkre. Időközben hatalmas gombóc nőtt a torkomban és a többiek arcát nézve ők is hasonlóképpen éreztek. Elhangzott az utolsó előtti név is. Tekintetem találkozott Benével, közelebb lépett hozzám, kezemet a sajátjába vette és minden kétely nélkül a szemembe nézett. Szükségem volt a biztatására, hogy legyen lelkierőm végig várni, azokat a kínzóan hosszú másodperceket, míg el nem hangzott az utolsó döntős csapat neve.
– Hungary! – kiáltották egyszerre a mikrofonba, mi pedig önkívületi állapotban hatalmas sikítozások közepette egymás nyakába vetettük magunkat. Ahogy azt szokták mondani az a bizonyos hatalmas kő, a mi szívünkről is leesett.
Miután lejöttünk a színpadról Ben beinvitált minket az öltözőbe, hogy még mielőtt megünnepelnénk a mai sikerünket, megbeszélhessük a további teendőinket.
– Huh, hát először is nagyon büszke vagyok rátok! Odatettétek magatokat, de jobb, ha tudjátok ezen a héten dupla annyi próba lesz, és azt akarom, hogy jövő heti döntőben 110%-ot nyújtsatok. Az ellenfeleink jók, de mi jobbak vagyunk! Ugye ezzel ti is egyetértetek? – kérdezte fülig érő vigyorral.
– Igen! – kiáltottuk egyszerre.
– Helyes! Akkor most mindenki menjen vissza a szállodába, öltözzön át és tízkor találkozó a halban, ma este ünneplünk! – Ezen kijelentésére mindenkiből hangos üdvrivalgás tört fel, s ahogyan azt Ben kérte elindultunk készülődni. Még mielőtt én is kimehettem volna az ajtón, Ben megfogta a csuklóm és gyengéden megállásra késztetett.
–Beszélhetnénk egy percet? – Nem igazán volt kedvem egy újabb vitához vagy egy újabb kellemetlen helyzethez, de mégis úgy döntöttem, egy percbe nem fogok belehalni.
– De tényleg csak egy perc legyen Ben, mert Klaudia már kint vár és még el is kell készülnünk estére. – A mondatom végére már futotta némi mosolyra is, amitől úgy tűnt az ö fezültsége is alábbhagyott.
– Rendben, ígérem, gyors leszek. Csak annyit akartam mondani, hogy remélem, a köztünk történtek nem lesznek semmiféle kihatással a munkánkra. Mint mondtam, a fináléra tartogatatott koreográfiámban elég nagy szerepet szánok neked illetve kettőnknek. Én csak tudni szeretném, hogy még mindig benne vagy e? – Annak ellenére, ami közte és köztem történt Bent még mindig egy kedves barátomnak tartottam és ez mellett persze ő volt a koreográfusunk, akinek követnünk kellett az utasításait.
– Persze, hiszen nyerni jöttünk nem? – Újra mosoly került az arcára és örültem, hogy ezúttal semmi olyan nem történt, ami kellemetlenné tette volna a beszélgetésünket, illetve az elkövetkezendő együtt töltött időket. Egy utolsó egymásra vetett pillantást követve kiléptem az ajtón, és azonnal Klaudia keresésére indultam. Nem kellett sokáig keresgélnem, azonban meglepő módon már nem egyedül volt. Két számomra teljesen idegen férfi állt vele szemben és úgy tűnt valami igazán mulatságos dologról esett szó. Mikor odaértem, a két idegen rögtön magukra öltötték tenyérbe mászó vigyorukat. Tipikus „Én vagyok a fasza gyerek” stílusuk volt, ami sem nekem, sem Klaudiának nem jött be. Barátnőm leplezetlen örömmel a szemében fordult felém. Az arcára volt írva minden a „Menjünk el, most!” Pillantásában.
– Klaudia, azt hiszem nekünk mennünk kéne… – Ennek hallatán fülég érő mosollyal fordult vissza a két férfihez, akiknek egyelőre fogalmuk sem volt arról, miről is beszélünk. Mikor tudattuk velük a szomorú hírt, miszerint most mindketten lelépünk, pofára esve fordítottak hátat újabb áldozatok után.
– Ahhh, azt hittem már sosem jössz! Na és mi az esti program? – kérdezte immáron ismét felszabadultan.
– Hát a terv az, hogy te és én most visszamegyünk a szállodába, ahol megszálltunk a csapattal, hogy aztán később belevethessük magunkat az éjszakába! – Természetesen oda volt az ötletért és nem is késlekedtünk tovább, elindultunk a kijárat felé. Még mielőtt azonban kiléptem volna az ajtón, egy csalódott barna szempár ragadott magával.
Klau és én gyorsan fogtunk egy taxit, majd miután megadtam a címet, pillanatokon belül megérkeztünk. Kifizettem az út árát s miután felkaptuk Klau cuccát, amit erre a hétre hozott magával, beléptünk a szálloda kapuján. Ahogyan két hete én, most Klau volt meglepődve a szállásunk szépségén. Miután már vagy öt perce csak tátott szájjal forgott körbe-körbe, jobbnak láttam, ha a kezembe veszem az irányítást. Így hát jobb karjánál megfogva, próbáltam a lift felé irányítani kisebb-nagyobb sikerrel. Mikor aztán végre megérkeztünk a megfelelő emeletre, kilépve a liftből Ben meglepődött arcával találtam szembe magam. Éppen Viki szobájából jött ki s úgy tűnt kissé kellemetlenül érezte magát, úgy, mint akit éppen rajta kaptak egy csínytevésen. Nem különösebben izgatott a dolog, hiszen, mint azt már neki is megmondtam barátságon kívül nem érzek iránta mást. A tudat viszont, hogy mindeddig átvert és minden szava merő hazugság, igazán bosszantó és sértő is volt egyben. Úgy döntöttem nem hagyom, hogy a mai estémet bármi is elrontsa, így mint akinek szeme sem rebbent bementem a lakosztályunkba. Nicky és Szandi is nagy örömmel fogadta Klaut, aki azonnal letáborozott a szobámban. Mióta csak találkoztunk Bennel a folyosón, éreztem az engem fürkésző szemeit, és amikor ránéztem szemeiből kiolvastam mindent.
– Nyugi nem fogok kiakadni. Ben engem nem érdekel, mint pasi és ezt tudod jól! – mondtam azonban nem úgy tűnt, mint akit sikeresen meggyőztem.
– Mégis bánt. Ne tagadd, látom rajtad, láttam az arcod, amikor kijött azon az ajtón. – Mint általában most sem sikerült hazudnom neki, átlátott rajtam és éppen ez volt az egyik olyan tulajdonsága, amiért a legjobb barátnőmként gondoltam rá.
– Nem azért amire te gondolsz! Egészen eddig azt hajtogatta és mustrálta belém, hogy én mennyire más vagyok számára, hogy belém szeretett, és nem akar mást csak engem bla bla bla. Most meg megint Vikinél volt és kötve hiszem, hogy a koreográfiát beszélték meg vagy, hogy melyikük miben jön az esti bulira.
– Megértelek, de ne foglalkozzunk Bennel, sem Miss. Puerto Rico-val rendben? – Arcán már hatalmas mosoly árulkodott a jókedvéről és mivel nem állt szándékomban ezt elrontani, sem búsulni bármi miatt is, hevesen bólogatni kezdtem.
– Helyes! Na, akkor mit akarsz felvenni? – kérdezte ragyogó szemekkel és azonnal a szekrényemhez sietett s kutakodni kezdett valami, ahogyan ő mondaná „szexi és mutatós” darab után. Pillanatok alatt vagy húsz ruha hevert az ágyon, és jól tudtam szándékában áll az összeset felpróbáltatni velem.
Miután már az összes szekrényből előrángatott ruhát felpróbáltatta velem, döntöttünk végre, és egyik kedvenc ruhámra esett a választás. Pántnélküli, szürke és a bézs szín közt ingadozó ruha, ami épphogy combközépig ér. Oldalát citrom színű vonalak díszítik s ehhez egy nem túl feltűnő cipőt párosítottunk. Klaudia esti szerelését már nem kellett ennyi ideig keresgélnünk s végül egy khaki rövidnadrág és egy fehér pántos felső mellett döntöttünk. Gyors fürdés, hajmosás, egy kis smink és kilenc óra negyven perckor, már indulásra készen vártuk, hogy a többiek is befejezzék a készülődést. Úgy tíz perc múlva már a liftben voltunk s mivel úgy gondoltam egy ekkora hely túlságosan is kicsit lenne Vikinek és nekem, inkább megvártuk a következő felvonót. Már mindenki megérkezett, s mint mindig most is már csak Benre vártunk. A taxik pontban tíz órakor parkoltak le a bejárat előtt, mi pedig kellőképpen megalapozott hangulattal vágtunk bele, egy újabb New Yorki éjszakába.
A klubhoz érve már a taxi zárt ajtaján át is hallottuk a bentről kiszűrődő dübörgő zenét. A taxiban eltöltött alig tíz perc, most sem volt kellemesebb, mint amikor a versenyre tartottunk, ugyanis Ben újfent az engem szállító járműt választotta sajátjául. Egyetlen szót sem beszéltünk, illetve inkább úgy fogalmaznék, hogy egyetlen szót sem intéztem felé s minden bizonnyal ezt ő is észrevette. Láttam a lehangolt arcát és a szomorú tekintetét, azonban most nem tudott sem meghatni, sem sajnálatot kelteni bennem. Az ő hibája, ha nem hazudozna össze-vissza feleslegesen, akkor a gondok is elkerülnék őt. Klaudia kellőképpen elszórakoztatott, így már a végén oda sem figyeltem a jelenlétére. Drága barátnőm beszámolt az elmúlt két hét minden pillanatáról, és persze én sem hagyhattam ki egyetlen lényeges momentumot sem. Nem meglepő, hogy a Taylor téma érdekelte leginkább és persze Kellan. Már hogy hagyhattuk volna ki Kellant… Sehogy! Elmeséltem neki még egyszer a náluk töltött estémet, a kínos reggelt, a még kínosabb próbatermi incidenst és az az után következő veszekedésemet Bennel.
– Szerinted lent lesznek ma este? – Tagadhatatlanul ott csillogott a remény pillantásában és hát ki okolhatta volna emiatt? Én biztosan nem. Kérdésére azonban nem tudtam válaszolni. Honnan is tudhattam volna, hol és kivel töltik el ezt az estét. A gondolat, hogy van valaki, valaki más, aki magáénak tudhatja társaságát, féltékenységgel és enyhe szorító fájdalommal járt a mellkasom környékén.
– Fogalmam sincs, és megmondom őszintén nem is akarok erre gondolni. Nem akarom, hogy minden gondolatom csak körülötte forogjon. Klau, egy hét múlva, ha nyerünk, ha nem nekem vissza kell mennem Magyarországra és semmi kedvem belehabarodni egy olyan valakibe, aki teljesen más szinten mozog, mint én. Ez az élet nem nekem való, és különben is milyen jövője lehetne ennek az egésznek? Én otthon ő meg a világ másik pontján? Inkább megkímélem magam a felesleges fájdalmaktól.
– Tudod ahhoz képest, hogy nem akarsz erre gondolni, elég sok mindent átgondoltál már ezzel kapcsolatban. Láttad magad előtt a közös perceket és az együtt töltött időt. Ismerlek Regi, úgyhogy ne is próbáld tagadni! – Na, jó, ha pár órával ezelőtt azt mondtam, hogy imádom őt, azért amiért ennyire átlát rajtam, akkor most kijelentem, hogy tévedtem!
– Ajj fogd be és inkább menjünk inni valamit! – Nem óhajtottam többet beszélni erről a témáról, így a bárpulthoz lépve kikértünk két kör tequila-t, amit a többiekhez ülve elfogyasztottunk. Már mindenki kellőképpen jól érezte magát és miután Klauval megittunk egy-egy Sex On The Beach koktélt, nem bírtunk tovább a fenekünkön maradni és egyenest a táncparkett felé igyekeztünk. Egy igazán pörgős és pezsdítő zene csendült fel, aminek képtelenség lett volna ellenállni. Már javában a zene felénél jártunk, amikor hirtelen feltűnt két srác körülöttünk. Mögénk kerülve próbáltak táncba elegyedi velünk, azonban amikor az egyikük arcára vetülő fényben megláttam ki is ő, Klaut magammal húzva hátráltam ki előlük, azonban ők nem akarták ezt olyan könnyen feladni. Sem Bent sem bármely másik ismerős arcot nem láttam körülöttünk, és már kezdtek az agyamra menni. Akárhányszor meglógtunk előlük, ők folyton felbukkantak valahogy, és a kezüket folyamatosan olyan helyekre tették ahova nem kellett volna. Megelégelve pofátlanságukat szembe fordultam a mögöttem lévő mély szőke hajú, világos szemű férfival és állva a tekintetét beszélni kezdtem hozzá.
– Azt mondtam, hogy nem! – Nem voltam biztos abban, hogy hallotta, amit mondtam. Arcán még mindig ott virított önelégült mosolya, mintha kifejezetten tetszene neki ellenállásom. Időközben már Klau is észrevette a nemkívánatos partnereinket, de mindhiába, mintha el sem jutott volna az agyukig a mondanivalónk. Nem vagyok az a nagyon ijedős faja és Klau sem éppen nyúlszívű, de láttam rajta, hogy kissé ő is megijedt tőlük. Volt már precedens levakarhatatlan pasikra egyes bulizások alkalmával, de ennyire még ők sem voltak érthetetlenek. Most már egyre kétségbeesettebben kerestem az ismerős arcokat, de nagy tömeg csak idegen fiúk és lányok hadát tárta elém. Mikor utolsó próbálkozásként hátat fordítva két kellemetlenkedőnknek elindultunk az ellenkező irányba, pár lépés után megéreztem a csuklóm köré fonódott, erős férfikezeket. Visszarántva karjaiba, meredt tekintetembe, miközben övéiben visszafojtott düh csillogott. Ez volt az a pillanat, amikor valóban átjárt a félelem, hiszen sem én, sem Klau nem jelentettünk túlzott kihívást számukra amennyiben a fizikai erőről volt szó. Már kezdtem azt hinni, hogy mindenki számára láthatatlan ez az egész jelenet, hiszen az a sok ember, aki körbevett minket, felhőtlenül, zavartalan hangulatban ringatóztak tovább, a hangosan dübörgő zenére. Mikor tekintetem találkozott barátnőmével, ugyanazt a kétségbeesést láttam felvillanni szemében, mint ami minden bizonnyal az enyémben is ott villódzott. Reménykedtem, hogy Ben valahol itt van a közelben és észreveszi milyen szorult helyzetbe kerültünk s nyomban segítségünkre siet.
Pár másodperc elteltével – ami mellesleg a világ leghosszabb másodperceinek tűnt abban a szituációban –, a várva várt felmentő sereg megjelent. Csuklóm fogva tartójának kezére, hirtelen egy másik férfi keze kulcsolódott szorosan, körbe. Az illető, a hátunk mögött helyezkedett el, így az arcát nem láthattam. Keze, bronzbarna színben tárult szemem elé, miközben erős szorításban tartotta az idegen karját.
– Azonnal engedd el! ­– hangzott el az ellenvetést nem tűrő hang. Még így, ebben a hangzavarban is, azonnal felismertem megmentőmet. Azonnal magába kerített az a furcsa és különös érzés, ami minden alkalommal körül jár, ha a közelemben tudom. Míg az én segítségemre siető személy Taylor volt, a mellettem felbukkanó Kellan, Klaudia zaklatója felett tornyosulva, utasította rendre az említettet.
– Mégis kik vagytok ti, hogy megmondjátok mit tehetek vagy mit nem? – kérdezte egyikőjük, mire nem csak Kellan de Taylor is önfeledt nevetésben tört ki. Klaudia és én nem értve e reakciójukat kérdőn néztünk egymásra.
– Az, aki beveri azt az önelégült pofidat, ha még egyszer meglátunk a közelükben! – felelte Kellan s most valóban ijesztőnek tűnt. A folytonos poénkodása elvonja az ember figyelmét arról, hogy mekkora is valójában, de így ezzel a fenyegető és dühös arckifejezéssel, egészen más perspektívába helyezte a dolgokat.
– A helyedben nagyon gyorsan hátraarcot vennék és elmennék innen, addig még szépen mondom. – Nem gondoltam volna, hogy Taylor képes ennyire határozott és megfélemlítő lenni, de határozottan tetszett, és azt hiszem eléggé nem a helyzethez illő gondolatokat, képeket indított el bennem. Azt azonban semmiképpen sem szerettem volna, ha bármelyikük is bajba kerülne miattunk.  Reménykedem abban, hogy ez a két félnótás észreveszi végre magát és elmegy egyetlen szó nélkül. Időközben Taylor és Kellan mindkettőnket a hátuk mögé terelgetett s ez egyáltalán nem volt ínyünkre, hiszen ez azt jelentette, hogy akár tettlegességig is elfajulhat a dolog. A gondolat, hogy bármi baja eshet az előttem álló férfinak, meglepő érzelmeket váltott ki belőlem. Elborzasztott és megrémített. Ez azonban, nagyon nem tetszett nekem. Nem szabadna az ilyen érzelmeknek még csak a legapróbb szikrájának sem felvetődnie bennem, és mégis minden sejtem epekedve várja, hogy újra rám nézzen, hogy beszéljen hozzám.
A két srác végül visszavonult s a már hosszú percek óta bent tartott levegőt végre megkönnyebbülve kifújhattam. Amikor Klaura néztem, ugyanazt a megkönnyebbülést láttam rajta, de amint tényleg eljutott a tudatáig kik is segítettek ki minket szorult helyzetünkből, azonnal zavarba jött. Na, igen az én nagyszájú barátnőm, aki fülig vörösödik, ha találkozik, idézem:”A világ legtökéletesebb férfijaival.” Kellan arcáról úgy tűnt el a mogorvaság, ahogyan az két srác az imént. Ismét fülig érő mosolyával és huncut tekintetével méregetett minket. Azonban úgy láttam drága barátnőm igencsak felkeltette a nagy mackó figyelmét.
– Jól vagytok? – kérdezte aggodalommal teli szemekkel Taylor, miközben tekintetét egyetlen pillanatra sem szakította el tőlem. Még mindig a történetek és az újonnan érkezett érzéseim hatása alatt voltam s úgy éreztem képtelen vagyok egyetlen hangot is kinyögni. Taylor, és most már a többiek tekintete is egyre nagyobb aggodalmat mutatott irányomba s mivel nem akartam feleslegesen megrémíteni őket, kikényszerítettem egy aprócska bólintást magamból.
– Gyere inkább üljünk le egy kicsit, rendben? – Klau mindkét kezével átkarolva segített az egyik asztalhoz, majd leülve mellém simogatni kezdte hátamat. Némileg nyugtatóul hatott rám, de amikor ismét találkozott tekintetem az előttem álló férfiéval… elkeseredett sóhaj tört fel belőlem.
– Regi, jól vagy? Visszamenjünk a szállodába? – aggodalmaskodott immáron Klau, de egy heves fejrázással elvetettem ezt az ötletét. Még csak most jöttünk, van mit megünnepelnünk, ráadásul végre Klau is itt van és a fenébe is, Taylor is közre játszik maradni akarásomban. Ez volt a leginkább kifakasztó tényező, ugyanis nem akartam semmiféle érzéseket sem táplálni itt senki iránt, főleg nem iránta, hiszen egy hét múlva visszautazom Magyarországra, ő pedig itt marad illetve átutazza az életét. Különben is, senki nem mondta, hogy ő bármit is szeretne tőlem, csupán kedves és barátkozós és ennyi nem több. Pár pillant múlva már sokkal jobban éreztem magam, de tudtam Klaut nem sikerült átvernem és amint kettesben leszünk, kiszedi belőlem, mi is volt a valódi bajom. Kellan és Taylor is fürkésző szemekkel vizslatott pár percig, de amikor látták, hogy tényleg jól vagyok, felengedtek és ők is leültek mellénk. Még mindig nem láttam egyetlen ismerős arcot sem a táncoló tömeg közt, de valahogy nem is tűnt túl fontosnak ez a dolog. Taylor és Kellan kellőképpen elszórakoztattak bennünket. Olyan volt mintha misem történt volna, önfeledten nevetgéltünk a fiúk elejtett poénjain és a forgatások alatt történt mókás emlékeiken. Míg én és Klau egymás mellett foglaltunk helyet, Kellan, Klaudia bal oldalán, Taylor pedig a jobb oldalamon helyezkedett el.
Egy újabb vicces sztori közepette, felcsendült egyik kedvenc számunk Klauval. (http://www.youtube.com/watch?v=NI5OsScHw-w) Így ekkor már lehetetlenség volt megülni a fenekünkön. Ritmusa kellőképpen felperzselő volt, s bátorságot véve magamon megfogtam Taylor, asztalon pihenő kezét s magammal húztam a táncparkett felé. Klau hasonlóképpen tett, csak éppen Kellannal s immáron a táncoló tömeg közepén ringattuk magunkat.
Először megszeppenve alig-alig egymáshoz érve táncoltunk, azonban Taylor egyszer csak megfogva kezem, magához húzott, kezemet tarkója köré fűzte és csípőnk immáron egymás ritmusát felvéve ringott, a zene dallamán. Innentől kezdve megfeledkeztem gátlásaimról s csak tettem, amit egy átlagos srác esetében, magamat adtam. Teljesen megfeledkezve mindenről és mindenkiről ölelt magához, és simított végig oldalamon, majd hátat fordítva neki, simultam ölelésébe. Kezét érzékien végig simította csípőmön, egészen le a combomig. A hőség szinte fullasztó volt, érintése helyén mégis libabőrös lettem s egy röpke pillanatra még a levegőm is a tüdőmben akadt. Hirtelen pördített rajtam egyet s miután a zene utolsó ütemei is elhaltak a villódzó fényekkel együtt ajkainkat már csak egyetlen lélegzetvételnyi űr választotta el egymástól. Taylor áthidalva eme rést, gyengéden becézgetni kezdte vágytól felperzselt ajkaimat.
Sorry a késéért! Remélem tetszett és a képek, zenék is kellőképpen megfelelnek számotokra!
Puszi, és ne feledjétek a komikat!
Bee
Viki

Klaudia ruhája

Regina ruhája

Taylor

Kellan

Egy kis kárpótlás...

Halihóó
Mivel, még mindig nem tudok frissel szolgálni, amit megjegyeznék, még az ünnepek alatt orvosolok!
Addig is csináltam ma, egy videót, ami nem a legszupibb, de talán néhányatoknak tetszeni fog!
Puszillak titeket!
Bee


2011. október 25., kedd

Kérlek titeket!

Sziasztok!
A minap egy újabb versenyre jelentkeztem, azonban most nem ezzel a bloggal hanem a Sunbeam Fontosabb, mint hittemmel! Pontosabban a történet 26. fejezetével. S bár teljes mértékben a versen vezetője Tiszti dönt, az olvasók véleményei által plusz pontokhoz juthatok. Itt jöttök TI képbe! Szeretnélek megkérni titeket, azokat, akik még mindig úgy gondolják Jake és Nessie története megérintette őket, hogy küldjétek el a véleményeiteket erre az email címre: sipos.krisztina@citromail.hu
Az email tárgya: Bee – Sunbeam
Az is elég, ha pár sorral jellemzitek, ha pár szóval elmondjátok mit gondoltok róla.
Előre is köszönöm!
Puszi mindenkinek!
Bee

U.i.: A frissel pedig igyekszem mihamarabb jelentkezni!

2011. október 7., péntek

9. fejezet - Újabb megmérettetés

Bár a szavazás végéig még lenne 2 nap úgy döntöttem, hogy lezárom és felteszem a következő fejezetet! Köszönöm MINDENKINEK, aki továbbra is kitart mellettem és a blog mellett! A fejezet alján látható egy video ami a második selejtezőn bemutatott koreográfia egy részletét mutatja be, remélem tetszeni fog!

jó olvasást!

puszi

Bee

Újabb megmérettetés

Az arca ismét a düh és féltékenység jeleit mutatta. Nem akartam megint veszekedni vele, s bár egyáltalán nem tartozom neki magyarázattal, mégis megpróbáltam valahogy enyhíteni a helyzetet. Azonban még mielőtt megszólalhattam volna közelebb lépett miközben rezdületlen arccal meredt rám. Bevallom kicsit ijesztő volt, majd úgy félméternyi távolságban megállt előttem.

- Szóval miatta ejtesz engem? – Egészen furcsa volt a hangszíne. Olyan érzelemmentes és zord. Mégsem értettem hogyan érti ezt az egészet. Taylor és köztem semmi olyan nem történt s bár sajnálom, de úgy tűnik nem is fog.

- Ben, először is nem vagyunk és nem is voltunk soha együtt. A másik pedig Taylor és én, nos azt hiszem barátok vagyunk. De még, ha ez meg is változna, amit kétlek akkor is az én döntésem lenne és neked, sem mint barátnak, sem mint koreográfusnak nincs beleszólásod ebbe. – Nem volt titok, hogy egyáltalán nem tetszettek neki az imént elhangzottak, de jobb mintha felesleges ábrándokba kergetné magát.

- Kedveled őt. – Ez nem kérdés volt, hanem egy határozott kijelentés.

- Kedvelem-e, hát persze mert egy igazán kedves ember. A múltkor is segített mindenféle hátsószándék nélkül.

- Na persze hátsószándék nélkül. Ugye ezt te sem gondolod komolyan?

- Már miért ne gondolhatnám komolyan? Semmi arra utaló dolgot nem tett, ami miatt akár szemernyi kétségem is támadhatott volna.

- Tök mindegy látom, ahogyan rá nézel és látom mi van a szemedben, amikor beszélsz róla. Ismerlek már. Nem hiszem el, hogy egy ilyen bájgúnárt választasz helyettem. – Ben önbizalma irigylésre méltóan hatalmas volt.

- Butaságokat beszélsz. Hiszen nem ismerem őt. S ennyi idő alatt kiismerhettél már annyira, hogy tudd csupán, azért mert ő egy híres és gazdag ember nem fog nagyobb figyelmet kapni tőlem. – Úgy tűnt mintha ez kicsit elgondolkodtatta volna. Tudta hogy ezzel nem tud vitatkozni.

- Mindegy most inkább tedd el magad holnapra, mert reggel próbálunk. Este lesz a következő selejtező és be akarok jutni. – Ezzel lezártnak tekintettük a témát s mindketten utunkra mentünk. Míg ő jobbra én egyenest be a szállodába.

Nicky és Szandi nem kérdeztek semmit és örülte is ennek. Most nem igazán volt kedvem a meséléshez és jobbnak láttam, ha ezt most megtartom magamnak. Legszívesebben felhívtam volna Klaut, hogy kiönthessem a szívem neki, de mégsem tettem már elég későre járt és nem akartam zavarni. Nem maradt más hátra, mint a fürdés majd egy kiadós és pihentető alvás.

Nos a dolog első fele könnyen kivitelezhető volt, na de a pihentető alvás már nem igazán. Ben szavai zengtek a fejemben, míg ha lehunytam a szemem Taylor arca jelent meg előttem. Pár óra múlva azonban végre sikerült elaludom de a vekker nyolc órakor kegyetlen csörgésbe kezdett. Kelletlenül bár de kimásztam az ágyból és egyenest a fürdőbe mentem. Az arcomon látszottak az alvatlanság jelei de ezen könnyen segítettem egy élénkítő zuhannyal és némi sminkkel. Gyorsan felvettem a tánchoz alkalmas laza nadrágot és egy trikót. Nicky és Szandi is már indulásra készen vártak rám így nem volt más, mint elindulni.

A próbaterem már majdhogynem megtelt. Ben érkezett utolsóként s tekintetével rögtön engem keresett mintha meg akart volna bizonyosodni arról, hogy eljöttem. A próba hátralevő részében úgy viselkedett mintha misem történt volna az elmúlt napban. Mindenki kellőképpen oda tette magát, mert egy célunk volt, mégpedig bejutni a döntőbe.

Mikor már hosszú órák óta nem tettünk mást csak a koreográfiát próbáltuk legszívesebben kiugrottam volna az ablakon. Félreértés ne essék bírom a kemény edzéseket, de mivel már két napja nem nagyon alszom ezért kissé lestrapáltnak éreztem magam.

Mivel a verseny öt órakor kezdődik volt két óránk a pihenésre és az indulásra. Ben még át szerette volna venni előtte legalább egyszer így sietősen vissza mentem a szobámba és úgy döntöttem pihenek egy kicsit. Arra gondoltam felhívom Klaut még a verseny előtt, azonban miután betárcsáztam a telefonszámát meglepetten vettem tudomásul, hogy ki van kapcsolva.

Egy gyors zuhany után elkészítettem a hajam, amihez csupán egyetlen hullámcsatra volt szükségem. Miután kiválasztottam egy vékonyabb tincset s szépen összefésültem a hajam a már előzőleg különszedett tincset körbe tekertem rajta s a végét lecsatoltam. A sminket mivel most a versenyről volt szó kicsit erősebbre és feltűnőbbre készítettem illetve készítettük mivel a csapat összes lány tagjának egyforma lesz. A fellépő ruhánk sosem túl csicsás és feltűnő, hiszen nem az a lényeg, hanem a mozgásvilág, amit a szemük elé tárunk. Egységesen fekete süllyesztett ülepű nadrágot és egy ezzel azonos színű toppot viselünk majd. Persze a fiúkon ugyan ez az összeállítás kivéve, hogy rajtuk trikó lesz látható.

Miután elkészültünk a megbeszélt időben a megbeszélt időpontban találkoztunk a többiekkel és Bennel. Már mindenki arcán észrevehető volt az izgalom és az idegesség. Mind tudjuk, hogy minél közelebb kerülünk a célhoz annál nehezebb lesz legyőznünk az ellenfeleinket. A busz, ami a verseny színhelyére visz minket időközben megérkezett s miután mind beszálltunk a sorőr beletaposott a gázba.

Kissé kellemetlenül éreztem magam, mert nem elég hogy össze voltam zárva Bennel egy ilyen kis helyen de még egymás mellett is kellett ülnünk

- Ideges vagy? – Ben hirtelen megszólalt mellettem én pedig hirtelen köpni, nyelni nem tudtam.

- Igen hisz ennek már nem kicsi a tétje. – feleltem végül, miközben a kezemet tördeltem idegességemben. Hogy ez kizárólag az elkövetkezendő órák miatt volt e vagy Ben jelenléte is közre játszott benne nem igazán tudnám eldönteni.

- Sem, neked sem a csapat többi tagjának nincs oka idegeskedésre. Jók vagytok és hiszem, hogy elérjük a célunkat. – Jól estek a bátorító szavai bár nem igazán tudtam hova tenni ezt a nagy váltást. – Különben is már megvan a fináléra szánt koreográfiám és elég nagy szerepet szánok neked benne. Kicsit elvisszük a dolgokat más irányzatok felé is. – Tetszett az a magabiztosság, ami belőle és a szavaiból sugárzott. Na de az hogy mégis milyen szerepet szánt nekem abban a koreográfiában igazán felkeltette a kíváncsiságomat. Erre azonban már nem mondtam semmit, s különben is az autó leparkolt mi pedig kiözönlöttünk az utcára.

A hangulat igazán felfokozódott a csapat tagjai közt s mikor beléptünk a terembe az adrenalin szinte robbanásszerűen terült el a testünkben és pezsdítette fel a már eddig is túlpörgött embereket. A zsűri már elfoglalta a nekik szánt helyet s a csapatok mind arra vártak, hogy megmutathassák mit tudnak.

- Na gyerünk mindenki a próbaterembe, mert még egyszer el akarom próbálni. – Ben előre lefoglalt egy termet hogy mindenféle akadályok nélkül el tudjuk próbálni még a fellépés előtt.

Pár perccel később

A gyakorlás végeztével elindultunk a helyünkre. Két csapat lépett fel előttünk így volt még pár percünk a kezdésig. A hatalmas tömeg, ami jelen volt a teremben lenyűgöző látványt nyújtott a különböző fényjátékoknak köszönhetően. Azonban még ennyi ember között is könnyen észre vettem őt, amint éppen felém tart jó barátjával a nyomában.

- Szia Regi! Gondoltam még mielőtt színpadra lépnél idejövök és sok szerencsét kívánok. – Széles mosolya beragyogta az egyébként sötétebb színekbe borult termet.

- Köszönöm, már nagyon izgatott vagyok és persze a többiek is. – mondtam, miközben a szívem majd kiugrott a helyéről.

- Taylor szerint egy Klaudia nevezető hölgy üdvözletét küldi nekem. Igaz ez? - kérdezte Kellan miközben önelégült vigyora ott virított az arcán.

- Igen Kellan igaz. Ő a legjobb barátnőm most jelenleg Magyarországon van, de elég nagy rajongód illetve az volt annak idején mikor a Twilight ment.

- Nos, add át neki, hogy egyszer mindenképpen találkoznunk kell egymással, főleg ha olyan szép, mint te. – Sikerült ismét megnevettetnie, de sajnos nem maradhattam tovább velük, mert a csapat nevét bejelentették a hangos bemondóba. Mi következtünk.

Ben mindenkihez intézett néhány bátorító szót majd felmentünk a színpadra, a zene felcsendült mi pedig tettük, amit kellett, produkciónkkal felrobbantottuk a helyet.

Miután a dal véget ért s a táncunk befejeződött hatalmas tapsok, füttyök és kiabálások közepette lejöttünk a színpadról.

Taylor és Kellan személyesen jöttek oda gratulálni nekünk, illetve nekem s egy-egy ölelés keretében meg is köszöntem nekik, azonban ami ezek után a szemem elé tárult hihetetlen és felfoghatatlan volt. Kiugrottam Kellan karjaiból és az egyenest felém tartó személy nyakába ugrottam.

2011. október 2., vasárnap

BEZÁRJAM A BLOGOT?


Hello!

bezárjam a blogot?

Már elég hosszú ideje töröm a fejem, mit tegyek. A fejezetek rendszeresen hozom, a blogot folyton szerkesztem, hogy minél szebb és áttekinthetőbb legyen. Ennek ellenére semmi visszajelzést nem kapok arról, hogy egyáltalán olvas e valaki! Kivéve persze GG és Klau. Olyan nagy kérés lenne, hogy megosszátok velem a gondolataitokat, amik a cselekményekkel kapcsolatban felmerülnek bennetek? Még ha negatív kritikáról is lenne szó akkor is kíváncsian várnám, de semmi. Így hát nem meglepő hogy felmerül bennem a kérdés vajon MEGÉRI FOLYTATNOM EZT AZ EGÉSZET? Ennyi erővel irogatom magamnak és ennyi. Ha nincs igény a történeteimre, akkor nem muszáj blogolnom. Már készen van a Harc a végzet ellen 20. fejezete illetve az Álmok útján 9. fejezete de nem tudom érdemes e feltennem. Szóval indítok egy szavazást ami eldönti mi is legyen valójában. A kérdés egyszerű: Folytassam – Ne folytassam! Amennyiben a többség a folytassam mellett dönt az egyet ért azzal amit most közöltem veletek és ezentúl minden új fejezethez kritikát írnak majd.

Puszilok mindenkit!

Bee