10. fejezet - Segítő kezek, avagy ajkak

Segítő kezek, avagy ajkak

Hatalmas sikítozás közepette vetettük magunkat egymás nyakába s hosszú percekig el sem engedtük a másikat. Olyan hosszú időnek tűnt az a két hét, amióta nem találkoztunk és hirtelen még az sem érdekelt, hogy minden körülöttünk lévő minket bámult.

– Hát te meg, hogy kerültél ide? – Még mindig hihetetlen volt számomra, hogy ő is itt van. Együtt New Yorkban, ahogyan mindig is szerettük volna.

– A vizsgákat egyelőre letudtam, szóval arra gondoltam mi lenne, ha kicsit kimozdulnék otthonról. S hol máshol tudnék kirúgni kicsit a hámból, ha nem New Yorkban? – Teljesen megfeledkeztünk a körülöttünk kóválygó emberekről, és bár nekem még nem volt vége az estének – sőt azt hiszem még csak ekkor kezdődött igazán –, már most hihetetlenül feldobott voltam.

– Ajj nekem most lépnem kell, mert még nem volt eredményhirdetés, de ne mozdulj egy tapodtat sem, amint letudtam, jövök, és mindent el kell mesélned! – Mindkettőnk arcáról letörölhetetlen volt a mosoly. Talán egyesek számára furcsa lehet a Klaudiáival való kapcsolatom. Ő és én már a középiskola óta elválaszthatatlanok vagyunk. Mindennek már öt éve és az óta nem sok időt töltöttünk el egymás nélkül, szóval most igazán jó érzés ismét találkozni.

– Rendben itt megvárlak! Ja és láttalak titeket, szóval már most megmondom, hogy bent vagytok! – Igazán reménykedtem az igazában, mert bár elsősorban a verseny miatt vagyunk itt, tagadhatatlanul van más okom is a további maradásra. Mivel már Ben is jócskán idegesnek tűnt, jobbnak láttam, ha csatlakozom hozzájuk, így végül magára hagytam barátnőm.

– Klau mégis hogyan került ide? – kérdezte Nicky megpróbálva túlkiabálni az egyébként is hatalmas hangzavart. Még mielőtt azonban elmeséltem volna, egy igencsak kellemetlen személy közbeszólt.

– Mégis hogyan került volna ide? Repülővel te agyas. – Na, igen ő az a személy, akiről eddig nem igazán tettem említést, de miért is tettem volna, amikor a szimpátia legparányibb szikrája sem létezik bennem vele szemben?

– Igazán humoros vagy ma Viki, de szerintem jobban tennéd, ha inkább a magad dolgával lennél elfoglalva! – Még mielőtt bármivel visszavághatott volna, megjelent Ben, és inkább hátat fordítva elviharzott.

Viki már az előtt a csapat tagja volt, hogy én bekerültem. A többiek szerint mindig is ilyen volt. Egy elkényeztetett csaj, aki túlságosan is különlegesnek érzi magát. Tény és való, hogy egy igazán szép lány, még így női szemmel is. Hosszú fekete haja van, amit előszeretettel lóbál jobbra-balra. Sötét barna szemeit, hosszú pillák keretezik, amivel ha akar, minden pasit az ujjai köré csavarhat. A tánc lévén sportos testalkatú. Ha jól tudom édesanyja lévén némi Puerto Ricó-i vér is csörgedezik benne így temperamentumossága talán még ennek is köszönhető. Mindazon által egy kibírhatatlan nőszemély. Néhány csapattársam szerint engem kivételes módon utál és hát erre magamtól is rájöttem az elmúlt idő alatt. Ennek oka nem más, mint Ben. Mint azt már említettem Ben régebben sem vetette meg a tanítványaival való szorosabb kapcsolatot. Vikivel sem volt ez másképp! Azonban egyesek szerint, amikor én feltűntem, Ben többé nem érdeklődött csapatunk bálkirálynője után s ezért még mai napig teljes mértékben engem okol. S bár Ben és köztem sosem volt olyan kapcsolat, örök tüske maradok a szemében. Az idő múlásával belefáradtam a vele való barátkozásba, illetve annak próbálásába. Ha nem, hát nem! Úgy gondolom, ennyi idő után már igazán túl tehetné magát ezen az egészen, és áttérhetne a normális viselkedésre, már ha nála létezik ilyesmi.

– Lányok, srácok örülnék, ha idekoncentrálnátok még egy kicsit. Öt perc múlva kihirdetik a döntőbe jutott öt csapatot. Gyertek, foglaljuk el a helyünket. – Láttam Ben-en, hogy igazán ideges. Ezzel mind így voltunk. Olyan messzire eljutottunk, és itt a cél előtt kiesni már igazán fájdalmas és megalázó lenne. Mind tudjuk, ha tovább jutunk még az eddigieknél is keményebb munka vár ránk, de megérné az összes fáradságot.

Tíz csapat állt a színpadon. Mindegyiknél ugyanazt az izgatott és ideges arckifejezést láttam. A három zsűritag felállt, majd egyenként elmondták a ma estével kapcsolatos meglátásaikat, véleményüket. A Magyarország szó elég sokszor elhangzott és úgy éreztem ez mindenképpen jót jelent. A zsűri minden tagja mondott egy-egy nevet. Elhangzott három csapatnak a neve, de mi még mindig várattunk a miénkre. Időközben hatalmas gombóc nőtt a torkomban és a többiek arcát nézve ők is hasonlóképpen éreztek. Elhangzott az utolsó előtti név is. Tekintetem találkozott Benével, közelebb lépett hozzám, kezemet a sajátjába vette és minden kétely nélkül a szemembe nézett. Szükségem volt a biztatására, hogy legyen lelkierőm végig várni, azokat a kínzóan hosszú másodperceket, míg el nem hangzott az utolsó döntős csapat neve.

– Hungary! – kiáltották egyszerre a mikrofonba, mi pedig önkívületi állapotban hatalmas sikítozások közepette egymás nyakába vetettük magunkat. Ahogy azt szokták mondani az a bizonyos hatalmas kő, a mi szívünkről is leesett.

Miután lejöttünk a színpadról Ben beinvitált minket az öltözőbe, hogy még mielőtt megünnepelnénk a mai sikerünket, megbeszélhessük a további teendőinket.

– Huh, hát először is nagyon büszke vagyok rátok! Odatettétek magatokat, de jobb, ha tudjátok ezen a héten dupla annyi próba lesz, és azt akarom, hogy jövő heti döntőben 110%-ot nyújtsatok. Az ellenfeleink jók, de mi jobbak vagyunk! Ugye ezzel ti is egyetértetek? – kérdezte fülig érő vigyorral.

– Igen! – kiáltottuk egyszerre.

– Helyes! Akkor most mindenki menjen vissza a szállodába, öltözzön át és tízkor találkozó a halban, ma este ünneplünk! – Ezen kijelentésére mindenkiből hangos üdvrivalgás tört fel, s ahogyan azt Ben kérte elindultunk készülődni. Még mielőtt én is kimehettem volna az ajtón, Ben megfogta a csuklóm és gyengéden megállásra késztetett.

–Beszélhetnénk egy percet? – Nem igazán volt kedvem egy újabb vitához vagy egy újabb kellemetlen helyzethez, de mégis úgy döntöttem, egy percbe nem fogok belehalni.

– De tényleg csak egy perc legyen Ben, mert Klaudia már kint vár és még el is kell készülnünk estére. – A mondatom végére már futotta némi mosolyra is, amitől úgy tűnt az ö fezültsége is alábbhagyott.

– Rendben, ígérem, gyors leszek. Csak annyit akartam mondani, hogy remélem, a köztünk történtek nem lesznek semmiféle kihatással a munkánkra. Mint mondtam, a fináléra tartogatatott koreográfiámban elég nagy szerepet szánok neked illetve kettőnknek. Én csak tudni szeretném, hogy még mindig benne vagy e? – Annak ellenére, ami közte és köztem történt Bent még mindig egy kedves barátomnak tartottam és ez mellett persze ő volt a koreográfusunk, akinek követnünk kellett az utasításait.

– Persze, hiszen nyerni jöttünk nem? – Újra mosoly került az arcára és örültem, hogy ezúttal semmi olyan nem történt, ami kellemetlenné tette volna a beszélgetésünket, illetve az elkövetkezendő együtt töltött időket. Egy utolsó egymásra vetett pillantást követve kiléptem az ajtón, és azonnal Klaudia keresésére indultam. Nem kellett sokáig keresgélnem, azonban meglepő módon már nem egyedül volt. Két számomra teljesen idegen férfi állt vele szemben és úgy tűnt valami igazán mulatságos dologról esett szó. Mikor odaértem, a két idegen rögtön magukra öltötték tenyérbe mászó vigyorukat. Tipikus „Én vagyok a fasza gyerek” stílusuk volt, ami sem nekem, sem Klaudiának nem jött be. Barátnőm leplezetlen örömmel a szemében fordult felém. Az arcára volt írva minden a „Menjünk el, most!” Pillantásában.

– Klaudia, azt hiszem nekünk mennünk kéne… – Ennek hallatán fülég érő mosollyal fordult vissza a két férfihez, akiknek egyelőre fogalmuk sem volt arról, miről is beszélünk. Mikor tudattuk velük a szomorú hírt, miszerint most mindketten lelépünk, pofára esve fordítottak hátat újabb áldozatok után.

– Ahhh, azt hittem már sosem jössz! Na és mi az esti program? – kérdezte immáron ismét felszabadultan.

– Hát a terv az, hogy te és én most visszamegyünk a szállodába, ahol megszálltunk a csapattal, hogy aztán később belevethessük magunkat az éjszakába! – Természetesen oda volt az ötletért és nem is késlekedtünk tovább, elindultunk a kijárat felé. Még mielőtt azonban kiléptem volna az ajtón, egy csalódott barna szempár ragadott magával.

Klau és én gyorsan fogtunk egy taxit, majd miután megadtam a címet, pillanatokon belül megérkeztünk. Kifizettem az út árát s miután felkaptuk Klau cuccát, amit erre a hétre hozott magával, beléptünk a szálloda kapuján. Ahogyan két hete én, most Klau volt meglepődve a szállásunk szépségén. Miután már vagy öt perce csak tátott szájjal forgott körbe-körbe, jobbnak láttam, ha a kezembe veszem az irányítást. Így hát jobb karjánál megfogva, próbáltam a lift felé irányítani kisebb-nagyobb sikerrel. Mikor aztán végre megérkeztünk a megfelelő emeletre, kilépve a liftből Ben meglepődött arcával találtam szembe magam. Éppen Viki szobájából jött ki s úgy tűnt kissé kellemetlenül érezte magát, úgy, mint akit éppen rajta kaptak egy csínytevésen. Nem különösebben izgatott a dolog, hiszen, mint azt már neki is megmondtam barátságon kívül nem érzek iránta mást. A tudat viszont, hogy mindeddig átvert és minden szava merő hazugság, igazán bosszantó és sértő is volt egyben. Úgy döntöttem nem hagyom, hogy a mai estémet bármi is elrontsa, így mint akinek szeme sem rebbent bementem a lakosztályunkba. Nicky és Szandi is nagy örömmel fogadta Klaut, aki azonnal letáborozott a szobámban. Mióta csak találkoztunk Bennel a folyosón, éreztem az engem fürkésző szemeit, és amikor ránéztem szemeiből kiolvastam mindent.

– Nyugi nem fogok kiakadni. Ben engem nem érdekel, mint pasi és ezt tudod jól! – mondtam azonban nem úgy tűnt, mint akit sikeresen meggyőztem.

– Mégis bánt. Ne tagadd, látom rajtad, láttam az arcod, amikor kijött azon az ajtón. – Mint általában most sem sikerült hazudnom neki, átlátott rajtam és éppen ez volt az egyik olyan tulajdonsága, amiért a legjobb barátnőmként gondoltam rá.

– Nem azért amire te gondolsz! Egészen eddig azt hajtogatta és mustrálta belém, hogy én mennyire más vagyok számára, hogy belém szeretett, és nem akar mást csak engem bla bla bla. Most meg megint Vikinél volt és kötve hiszem, hogy a koreográfiát beszélték meg vagy, hogy melyikük miben jön az esti bulira.

– Megértelek, de ne foglalkozzunk Bennel, sem Miss. Puerto Rico-val rendben? – Arcán már hatalmas mosoly árulkodott a jókedvéről és mivel nem állt szándékomban ezt elrontani, sem búsulni bármi miatt is, hevesen bólogatni kezdtem.

– Helyes! Na, akkor mit akarsz felvenni? – kérdezte ragyogó szemekkel és azonnal a szekrényemhez sietett s kutakodni kezdett valami, ahogyan ő mondaná „szexi és mutatós” darab után. Pillanatok alatt vagy húsz ruha hevert az ágyon, és jól tudtam szándékában áll az összeset felpróbáltatni velem.

Miután már az összes szekrényből előrángatott ruhát felpróbáltatta velem, döntöttünk végre, és egyik kedvenc ruhámra esett a választás. Pántnélküli, szürke és a bézs szín közt ingadozó ruha, ami épphogy combközépig ér. Oldalát citrom színű vonalak díszítik s ehhez egy nem túl feltűnő cipőt párosítottunk. Klaudia esti szerelését már nem kellett ennyi ideig keresgélnünk s végül egy khaki rövidnadrág és egy fehér pántos felső mellett döntöttünk. Gyors fürdés, hajmosás, egy kis smink és kilenc óra negyven perckor, már indulásra készen vártuk, hogy a többiek is befejezzék a készülődést. Úgy tíz perc múlva már a liftben voltunk s mivel úgy gondoltam egy ekkora hely túlságosan is kicsit lenne Vikinek és nekem, inkább megvártuk a következő felvonót. Már mindenki megérkezett, s mint mindig most is már csak Benre vártunk. A taxik pontban tíz órakor parkoltak le a bejárat előtt, mi pedig kellőképpen megalapozott hangulattal vágtunk bele, egy újabb New Yorki éjszakába.

A klubhoz érve már a taxi zárt ajtaján át is hallottuk a bentről kiszűrődő dübörgő zenét. A taxiban eltöltött alig tíz perc, most sem volt kellemesebb, mint amikor a versenyre tartottunk, ugyanis Ben újfent az engem szállító járműt választotta sajátjául. Egyetlen szót sem beszéltünk, illetve inkább úgy fogalmaznék, hogy egyetlen szót sem intéztem felé s minden bizonnyal ezt ő is észrevette. Láttam a lehangolt arcát és a szomorú tekintetét, azonban most nem tudott sem meghatni, sem sajnálatot kelteni bennem. Az ő hibája, ha nem hazudozna össze-vissza feleslegesen, akkor a gondok is elkerülnék őt. Klaudia kellőképpen elszórakoztatott, így már a végén oda sem figyeltem a jelenlétére. Drága barátnőm beszámolt az elmúlt két hét minden pillanatáról, és persze én sem hagyhattam ki egyetlen lényeges momentumot sem. Nem meglepő, hogy a Taylor téma érdekelte leginkább és persze Kellan. Már hogy hagyhattuk volna ki Kellant… Sehogy! Elmeséltem neki még egyszer a náluk töltött estémet, a kínos reggelt, a még kínosabb próbatermi incidenst és az az után következő veszekedésemet Bennel.

– Szerinted lent lesznek ma este? – Tagadhatatlanul ott csillogott a remény pillantásában és hát ki okolhatta volna emiatt? Én biztosan nem. Kérdésére azonban nem tudtam válaszolni. Honnan is tudhattam volna, hol és kivel töltik el ezt az estét. A gondolat, hogy van valaki, valaki más, aki magáénak tudhatja társaságát, féltékenységgel és enyhe szorító fájdalommal járt a mellkasom környékén.

– Fogalmam sincs, és megmondom őszintén nem is akarok erre gondolni. Nem akarom, hogy minden gondolatom csak körülötte forogjon. Klau, egy hét múlva, ha nyerünk, ha nem nekem vissza kell mennem Magyarországra és semmi kedvem belehabarodni egy olyan valakibe, aki teljesen más szinten mozog, mint én. Ez az élet nem nekem való, és különben is milyen jövője lehetne ennek az egésznek? Én otthon ő meg a világ másik pontján? Inkább megkímélem magam a felesleges fájdalmaktól.

– Tudod ahhoz képest, hogy nem akarsz erre gondolni, elég sok mindent átgondoltál már ezzel kapcsolatban. Láttad magad előtt a közös perceket és az együtt töltött időt. Ismerlek Regi, úgyhogy ne is próbáld tagadni! – Na, jó, ha pár órával ezelőtt azt mondtam, hogy imádom őt, azért amiért ennyire átlát rajtam, akkor most kijelentem, hogy tévedtem!

– Ajj fogd be és inkább menjünk inni valamit! – Nem óhajtottam többet beszélni erről a témáról, így a bárpulthoz lépve kikértünk két kör tequila-t, amit a többiekhez ülve elfogyasztottunk. Már mindenki kellőképpen jól érezte magát és miután Klauval megittunk egy-egy Sex On The Beach koktélt, nem bírtunk tovább a fenekünkön maradni és egyenest a táncparkett felé igyekeztünk. Egy igazán pörgős és pezsdítő zene csendült fel, aminek képtelenség lett volna ellenállni. Már javában a zene felénél jártunk, amikor hirtelen feltűnt két srác körülöttünk. Mögénk kerülve próbáltak táncba elegyedi velünk, azonban amikor az egyikük arcára vetülő fényben megláttam ki is ő, Klaut magammal húzva hátráltam ki előlük, azonban ők nem akarták ezt olyan könnyen feladni. Sem Bent sem bármely másik ismerős arcot nem láttam körülöttünk, és már kezdtek az agyamra menni. Akárhányszor meglógtunk előlük, ők folyton felbukkantak valahogy, és a kezüket folyamatosan olyan helyekre tették ahova nem kellett volna. Megelégelve pofátlanságukat szembe fordultam a mögöttem lévő mély szőke hajú, világos szemű férfival és állva a tekintetét beszélni kezdtem hozzá.

– Azt mondtam, hogy nem! – Nem voltam biztos abban, hogy hallotta, amit mondtam. Arcán még mindig ott virított önelégült mosolya, mintha kifejezetten tetszene neki ellenállásom. Időközben már Klau is észrevette a nemkívánatos partnereinket, de mindhiába, mintha el sem jutott volna az agyukig a mondanivalónk. Nem vagyok az a nagyon ijedős faja és Klau sem éppen nyúlszívű, de láttam rajta, hogy kissé ő is megijedt tőlük. Volt már precedens levakarhatatlan pasikra egyes bulizások alkalmával, de ennyire még ők sem voltak érthetetlenek. Most már egyre kétségbeesettebben kerestem az ismerős arcokat, de nagy tömeg csak idegen fiúk és lányok hadát tárta elém. Mikor utolsó próbálkozásként hátat fordítva két kellemetlenkedőnknek elindultunk az ellenkező irányba, pár lépés után megéreztem a csuklóm köré fonódott, erős férfikezeket. Visszarántva karjaiba, meredt tekintetembe, miközben övéiben visszafojtott düh csillogott. Ez volt az a pillanat, amikor valóban átjárt a félelem, hiszen sem én, sem Klau nem jelentettünk túlzott kihívást számukra amennyiben a fizikai erőről volt szó. Már kezdtem azt hinni, hogy mindenki számára láthatatlan ez az egész jelenet, hiszen az a sok ember, aki körbevett minket, felhőtlenül, zavartalan hangulatban ringatóztak tovább, a hangosan dübörgő zenére. Mikor tekintetem találkozott barátnőmével, ugyanazt a kétségbeesést láttam felvillanni szemében, mint ami minden bizonnyal az enyémben is ott villódzott. Reménykedtem, hogy Ben valahol itt van a közelben és észreveszi milyen szorult helyzetbe kerültünk s nyomban segítségünkre siet.

Pár másodperc elteltével – ami mellesleg a világ leghosszabb másodperceinek tűnt abban a szituációban –, a várva várt felmentő sereg megjelent. Csuklóm fogva tartójának kezére, hirtelen egy másik férfi keze kulcsolódott szorosan, körbe. Az illető, a hátunk mögött helyezkedett el, így az arcát nem láthattam. Keze, bronzbarna színben tárult szemem elé, miközben erős szorításban tartotta az idegen karját.

– Azonnal engedd el! ­– hangzott el az ellenvetést nem tűrő hang. Még így, ebben a hangzavarban is, azonnal felismertem megmentőmet. Azonnal magába kerített az a furcsa és különös érzés, ami minden alkalommal körül jár, ha a közelemben tudom. Míg az én segítségemre siető személy Taylor volt, a mellettem felbukkanó Kellan, Klaudia zaklatója felett tornyosulva, utasította rendre az említettet.

– Mégis kik vagytok ti, hogy megmondjátok mit tehetek vagy mit nem? – kérdezte egyikőjük, mire nem csak Kellan de Taylor is önfeledt nevetésben tört ki. Klaudia és én nem értve e reakciójukat kérdőn néztünk egymásra.

– Az, aki beveri azt az önelégült pofidat, ha még egyszer meglátunk a közelükben! – felelte Kellan s most valóban ijesztőnek tűnt. A folytonos poénkodása elvonja az ember figyelmét arról, hogy mekkora is valójában, de így ezzel a fenyegető és dühös arckifejezéssel, egészen más perspektívába helyezte a dolgokat.

– A helyedben nagyon gyorsan hátraarcot vennék és elmennék innen, addig még szépen mondom. – Nem gondoltam volna, hogy Taylor képes ennyire határozott és megfélemlítő lenni, de határozottan tetszett, és azt hiszem eléggé nem a helyzethez illő gondolatokat, képeket indított el bennem. Azt azonban semmiképpen sem szerettem volna, ha bármelyikük is bajba kerülne miattunk.  Reménykedem abban, hogy ez a két félnótás észreveszi végre magát és elmegy egyetlen szó nélkül. Időközben Taylor és Kellan mindkettőnket a hátuk mögé terelgetett s ez egyáltalán nem volt ínyünkre, hiszen ez azt jelentette, hogy akár tettlegességig is elfajulhat a dolog. A gondolat, hogy bármi baja eshet az előttem álló férfinak, meglepő érzelmeket váltott ki belőlem. Elborzasztott és megrémített. Ez azonban, nagyon nem tetszett nekem. Nem szabadna az ilyen érzelmeknek még csak a legapróbb szikrájának sem felvetődnie bennem, és mégis minden sejtem epekedve várja, hogy újra rám nézzen, hogy beszéljen hozzám.

A két srác végül visszavonult s a már hosszú percek óta bent tartott levegőt végre megkönnyebbülve kifújhattam. Amikor Klaura néztem, ugyanazt a megkönnyebbülést láttam rajta, de amint tényleg eljutott a tudatáig kik is segítettek ki minket szorult helyzetünkből, azonnal zavarba jött. Na, igen az én nagyszájú barátnőm, aki fülig vörösödik, ha találkozik, idézem:”A világ legtökéletesebb férfijaival.” Kellan arcáról úgy tűnt el a mogorvaság, ahogyan az két srác az imént. Ismét fülig érő mosolyával és huncut tekintetével méregetett minket. Azonban úgy láttam drága barátnőm igencsak felkeltette a nagy mackó figyelmét.

– Jól vagytok? – kérdezte aggodalommal teli szemekkel Taylor, miközben tekintetét egyetlen pillanatra sem szakította el tőlem. Még mindig a történetek és az újonnan érkezett érzéseim hatása alatt voltam s úgy éreztem képtelen vagyok egyetlen hangot is kinyögni. Taylor, és most már a többiek tekintete is egyre nagyobb aggodalmat mutatott irányomba s mivel nem akartam feleslegesen megrémíteni őket, kikényszerítettem egy aprócska bólintást magamból.

– Gyere inkább üljünk le egy kicsit, rendben? – Klau mindkét kezével átkarolva segített az egyik asztalhoz, majd leülve mellém simogatni kezdte hátamat. Némileg nyugtatóul hatott rám, de amikor ismét találkozott tekintetem az előttem álló férfiéval… elkeseredett sóhaj tört fel belőlem.

– Regi, jól vagy? Visszamenjünk a szállodába? – aggodalmaskodott immáron Klau, de egy heves fejrázással elvetettem ezt az ötletét. Még csak most jöttünk, van mit megünnepelnünk, ráadásul végre Klau is itt van és a fenébe is, Taylor is közre játszik maradni akarásomban. Ez volt a leginkább kifakasztó tényező, ugyanis nem akartam semmiféle érzéseket sem táplálni itt senki iránt, főleg nem iránta, hiszen egy hét múlva visszautazom Magyarországra, ő pedig itt marad illetve átutazza az életét. Különben is, senki nem mondta, hogy ő bármit is szeretne tőlem, csupán kedves és barátkozós és ennyi nem több. Pár pillant múlva már sokkal jobban éreztem magam, de tudtam Klaut nem sikerült átvernem és amint kettesben leszünk, kiszedi belőlem, mi is volt a valódi bajom. Kellan és Taylor is fürkésző szemekkel vizslatott pár percig, de amikor látták, hogy tényleg jól vagyok, felengedtek és ők is leültek mellénk. Még mindig nem láttam egyetlen ismerős arcot sem a táncoló tömeg közt, de valahogy nem is tűnt túl fontosnak ez a dolog. Taylor és Kellan kellőképpen elszórakoztattak bennünket. Olyan volt mintha misem történt volna, önfeledten nevetgéltünk a fiúk elejtett poénjain és a forgatások alatt történt mókás emlékeiken. Míg én és Klau egymás mellett foglaltunk helyet, Kellan, Klaudia bal oldalán, Taylor pedig a jobb oldalamon helyezkedett el.

Egy újabb vicces sztori közepette, felcsendült egyik kedvenc számunk Klauval. (http://www.youtube.com/watch?v=NI5OsScHw-w) Így ekkor már lehetetlenség volt megülni a fenekünkön. Ritmusa kellőképpen felperzselő volt, s bátorságot véve magamon megfogtam Taylor, asztalon pihenő kezét s magammal húztam a táncparkett felé. Klau hasonlóképpen tett, csak éppen Kellannal s immáron a táncoló tömeg közepén ringattuk magunkat.

Először megszeppenve alig-alig egymáshoz érve táncoltunk, azonban Taylor egyszer csak megfogva kezem, magához húzott, kezemet tarkója köré fűzte és csípőnk immáron egymás ritmusát felvéve ringott, a zene dallamán. Innentől kezdve megfeledkeztem gátlásaimról s csak tettem, amit egy átlagos srác esetében, magamat adtam. Teljesen megfeledkezve mindenről és mindenkiről ölelt magához, és simított végig oldalamon, majd hátat fordítva neki, simultam ölelésébe. Kezét érzékien végig simította csípőmön, egészen le a combomig. A hőség szinte fullasztó volt, érintése helyén mégis libabőrös lettem s egy röpke pillanatra még a levegőm is a tüdőmben akadt. Hirtelen pördített rajtam egyet s miután a zene utolsó ütemei is elhaltak a villódzó fényekkel együtt ajkainkat már csak egyetlen lélegzetvételnyi űr választotta el egymástól. Taylor áthidalva eme rést, gyengéden becézgetni kezdte vágytól felperzselt ajkaimat.

Sorry a késéért! Remélem tetszett és a képek, zenék is kellőképpen megfelelnek számotokra!

Puszi, és ne feledjétek a komikat!

Bee

Viki

Klaudia ruhája

Regina ruhája

Taylor

Kellan